Üdvözlünk a blog.hu-n!

 

A CIVIL  TV  blog tartalma a magyar civiles think tank - magyarcivil.hu - anyagainak felhasználásával készült a jogtulajdonos engedélyével.

CIVIL  TELEVÍZIÓ

 

Egy olyan új média, amely képes országosan teríteni, szétszórni az információt és amelynek elérhetősége nem függ kábelszolgáltatók kegyétől.

Egy olyan új média, amely sok okostelefon kijelzőjén, számítógépes monitorokon és okostelevíziók képernyőin egyaránt megjeleníthető tartalmat közvetít. A CIVIL TV több mint webtelevízió, valójában közösségi együttműködésen és megosztáson alapuló, információt továbbító rendszer.

A CIVIL TV - elnevezést viselő információt továbbító rendszer - részeként működő több száz ministúdió készíti a központi anyagok felhasználásával a kép- és hanganyag valamint szöveg formájában megjeleníthető és megosztható tartalmakat.

A CIVIL TV nem hierarchikus felépítésű média, értékalapú és érdekalapú együttműködés tartja össze és mozgatja az információ széles körben való szétszórásának, terítésének rendszerét. A CIVIL TV olyan média, ahol a stúdiók függetlensége garantálja az alkotói és terjesztői szabadságot. Ez a megosztásos hírtévé, a CIVIL TV igazi küldetése.

A kábeltelevíziók csatornái nem érnek el minden településre. A kábelszolgáltatóktól függ, hogy hova jutnak el a független hírtelevíziók híradásaiból, műsoraiból megismerhető információk. A CIVIL TV stúdiói által készített tartalom viszont eljut a legtávolabbi pontra is, mert mindenhol, a legkisebb falvakban is van okostelefon, számítógép. A CIVIL TV hírblokkjai a választási időszakban is eljuttatják a megcélzottakhoz a számukra fontos, érdekes, egyébként pedig hiteles információt.


Kapcsolódj be a CIVIL TV információt továbbító rendszerébe ministúdióval, szereplőként, operatőrként, webtechnikusként.


LEGYEN SAJÁT STÚDIÓD!

TÖRJ UTAT A MÉDIA VILÁGÁBA!

VÁLASSZ NEVET A STÚDIÓDNAK!


Oldd meg! Szervezd össze! Legyen aki a kamera elé áll és elmondja vagy kérdez. Legyen aki felveszi és legyen aki felteszi a YouTube-ra vagy más közösségi oldalakra. Készíts riportokat az alábbiakban megadott témák és kérdések felhasználásával.

Csinálj kép- és hanganyagot az alábbiakban olvasható tartalom felhasználásával. Díszlettel vagy díszlet nélkül. Fegyelmezetten vagy lazán. Fejből vagy papírról. Kezdheted okos telefonnal, lehetsz bemondó, riporter vagy operatőr vagy az aki felteszi a kész anyagot a netre. Használj segítséget a tartalmak megosztásához.

Légy leleményes, hogy minél rövidebb idő alatt minél többen lássák stúdiód alkotásait, kép- és hanganyagait.

Mutasd meg a tehetségedet!

Törj utat magadnak a média világába.

KÉSZÍTS RIPORTOT!


Szabadban vagy szobában. Díszlettel vagy díszlet nélkül. Te döntesz, a Te fantáziád, a Te tehetséged lesz látható.

TÉMA: Ki lenne alkalmas egyéni képviselőjelölt abban a választási körzetben ahol élsz?


Gondold végig, Te kit javasolnál, kire szavaznál szívesen? Volt tanáraid közül van olyan akit alkalmasnak találsz erre? Ha igen, akkor keresd meg, csinál vele interjút! Kérdezd meg Tőle, vállalná-e, hogy a térség egyéni képviselőjelöltje legyen, Ha igen, képviselőjelöltként mi az a 3 dolog, ami a programjában biztosan benne lenne?

Kérdezz meg ismerősöket, idegeneket, hogy számukra szimpatikus, alkalmas képviselőjelölt lenne?

Kérdezz meg másokat, például volt osztálytársaidat, ismerőseidet, idegeneket, hogy ők kit ajánlanának a térség egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének, ki mellett kampányolnának?

Azokat keresd meg riportkészítés szándékával, akiknek a nevét többen is említették. Tőlük kérdezd meg, hogy vállalnák-e a jelöltséget, ha igen akkor mi számukra fontos, amivel kampányolnának?

A felvett anyagokat vágd meg, a részeket összeillesztve készíts érdekes, élvezhető videót, ami sokak számára érdekes lehet.

TÉMA: 100 ezer fős közvélemény-kutatás


Készíts riportokat, ismerőseiddel, idegenekkel, fiatalokkal, idősekkel, középkorúakkal a 100 ezer fős országos közvélemény-kutatásról.


Kérdezd meg, hogy egyetértenek azzal, hogy 100 ezer fős mintán végzett országos közvélemény-kutatás adjon válaszokat a magyar társadalmat érintő olyan kérdésekre, melyek a korrupciót érintik, illetve amelyek a korrupciós bírság bevezetésével elindítható jóléti fordulatról szólnak? A 100 ezer fős közvélemény-kutatás anyaga és kérdései elérhetők a tizkerdes.blog.hu alatt.

Az ottani kérdésekből emelj ki 5 vagy 10 kérdést és ezek vonatkozásában kérdezd meg, hogy riportalanyodnak mi a véleménye, álláspontja. Választhatód azt a módszert is, hogy az utcán leszólítasz idegeneket és tőlük kérdezed meg, hogy adott kérdésről mi a véleményük, igennel vagy nemmel válaszolnak.

Bárki számára feltehető kérdések:

 

Ön egyetért a korrupciós bírság bevezetésével, amiből befolyó költségvetési bevétel fedezné a minden nyugdíjasnak egységesen adható havi 20 ezer forintos nyugdíjemelést, a bér adómentességét 100 ezer forintig, az egészségügy helyzetének azonnali rendezését, az orvosok, ápolók, közalkalmazottak jelentős béremelését, összességében pedig a legalább 10 évig kitartó jóléti fordulatot?

Ön szavazna a korrupciós bírság bevezetésével finanszírozható jóléti fordulatot ígérő választási párt listájára és egyéni képviselőjelöltjére?

Ön akkor is támogatná a Korrupcióellenes Hivatal létrehozását és korrupciós bírság bevezetését, ha azt az Ön számára szimpatikus párt ellenzi?

Ön akkor is támogatná szavazatával a havi 20 ezer forintos - évi 240 ezer forintos - egységes nyugdíjemelést, ha azt az a párt ellenzi, amely mellett Ön elkötelezte magát?

Ön szavazatával támogatná szülei, nagyszülei havi 20 ezer forintos nyugdíjemelését?

Ön akkor is támogatná szavazatával szülei, nagyszülei nyugdíjának havi 20 ezer forintos emelését, ha az a párt amely mellett elkötelezte magát vagy amelyik szimpatikus az Ön számára, ellenzi a nyugdíjak havi 20 ezer forinttal történő emelését?

A felvett anyagokat vágd meg, a részeket összeillesztve készíts érdekes, élvezhető videót, ami így a választás előtti időszakban sokak számára érdekes lehet. Ez olyan aktuális téma, amiből jó anyagot készítve nagy televíziók érdeklődését is felkeltheted! Légy ügyes, minél több megosztás révén, sok helyen láthassák stúdiód anyagait.


KÉSZÍTS VIDEÓT AZ ALÁBB SZÖVEGES ANYAGOK FELHASZNÁLÁSÁVAL!

Tégy róla, hogy sok helyen, sokan láthassák stúdiód anyagait.


KÖZPONTI ANYAGOK MINISTÚDIÓK SZÁMÁRA


Az alábbi szöveges anyagokat a Magyar Civil Mozgalom think tankje készítette. Az alábbi szöveges anyagok a jogtulajdonos hozzájárulásával felhasználhatók a CIVIL TV közösségi együttműködésen és megosztáson alapuló információt továbbító rendszerébe bekapcsolódó ministúdiók által készítendő kép- és hanganyagokhoz, videókhoz. A jogtulajdonos hozzájárulása a visszavonásig érvényes. Email: magyarciv@gmail.com


TARTALOMJEGYZÉK

 
ORBÁN ADÓSSÁGCSAPDÁJA MÉLYBE RÁNTHATJA MAGYARORSZÁGOT
5 HÓNAP MÚLVA
A MAGYAR GAZDASÁG EREJE
NAGY ÁRAT FIZET MAGYARORSZÁG AZ ORBÁNI KITÉRŐÉRT
A NYUGDÍJASOK FOGJÁK ELDÖNTENI A 2018-AS VÁLASZTÁST
LESZAKÍTHATÓ A FIDESZES SZAVAZÓK FELE?
KORRUPCIÓS BÍRSÁG
ÚJ TÍPUSÚ ELLENZÉKI EGYÜTTMŰKÖDÉS
MIÉRT KELL KORMÁNYVÁLTÁS?

 

ORBÁN ADÓSSÁGCSAPDÁJA MÉLYBE RÁNTHATJA MAGYARORSZÁGOT

 

Az illiberális munkaalapú rendszer, amiben 2010 óta élünk, a legfőbb illetékes kinyilatkoztatása alapján is merő ellentéte annak a jóléti liberális rendszernek, aminek megvalósítását 2010 előtt még a legfőbb célnak tekintette Magyarország. De nem csupán ez lett az egyetlen változás, ami összezavarhat bennünket annak tekintetében, hogy mi lenne a jó nekünk. Kiderült, hogy nekünk akkor jobb, ha több a kényszer számunkra mint a szabadság, ezért pontosan kijelölik, hogy mit lehet, meddig és ne tovább, másrészt kifejezetten jobb nekünk, ha mások gondolkodnak helyettünk, mert így mi nem tudunk tévedni.

Amúgy meg nem kell itt lazázni, ez itt már nem az okosság világa. Itt az új példakép a keményen dolgozó ember, akit nem csábít a fogyasztási őrület, mert első a munka. És ha munka van, minden van. Jólét nincs, de már nincs is a célok között, meg egyébként is tévút, amire rövidesen bizonyíték lesz a nyugati jóléti rendszer összeomlása. Az meg, hogy a NER milliárdos aranyifjai két kézzel szórják a pénzt és mint kiváltságosok habzsolják a luxusélet minden elérhető kínálatát csupán balliberális rágalom, a sorosbérencek megosztó taktikája. Ezzel akarják elvonni a figyelmet a migránsok jelentette veszélyről, akkor, amikor a legnagyobb éberségre van szükség, mert Soros emberei ott vannak az Unióban is.

De ne vesszünk el a részletekben, inkább arra fókuszáljunk, hogy mit hoz nekünk és mit hagy az utódokra Orbán és Orbán rendszere. Amikor a közvélemény-kutatás szerint több az elégedetlen mint az elégedett, nagyobb azok száma akik kormányváltást akarnak, mint azoké akik a folytatást támogatják, akkor azért nem mondható ki, hogy bevált Orbán illiberális munkaalapú rendszere. A rendszeren lehetne változtatni, van azonban amin nem. Ilyen például az eladósodás, az adósságcsapda, a jövedelemtermelő képesség és főként az, hogy hány magyar dolgozik Magyarországon, akinek munkája gyarapítja a GDP-t, aki adója és járuléka révén bevételt fizet a költségvetésnek.

A helyzet nem ad bizakodásra okot, sőt, több mint aggasztó. 2010-ben 3,7 millióan dolgoztak Magyarországon, most meg 3,8 millióan. A statisztika szerint szerint ugyan 4,4 millióan dolgoznak Magyarországon, mert a statisztika beleszámolja a külföldön dolgozó 600 ezer magyart is, aki valójában lehet, hogy több is mint 600 ezer, lehet, hogy 1 millió, mert erről pontos, de pontatlan kimutatás sincs. Ami a biztos, hogy ők munkájukkal nem a magyar GDP-t gyarapítják, nem a magyar költségvetésbe fizetnek adót. Az ő munkájuk hiányzik a magyar gazdaság, Magyarország teljesítőképességéből. Legalább 600 ezerrel, 13 %-al kevesebb magyar dolgozik itthon, hogy megtermelje a magyar GDP-t, holott 13 %-al nő az államadósság, a paksi atomerőmű építéséhez felvett orosz hitel és a Belgrádból induló vasútvonal építésére felvett kínai hitel miatt.

Tehát égető szükség lenne a teljesítményükre, arra, hogy 600 ezer emberrel többen, 600 ezer egységnyi teljesítménnyel többen járuljanak hozzá ahhoz, hogy a 13 %-al nagyobb államadósságot fizetni tudjuk. Csakhogy a helyzet az, hogy az államadósság megugrik 13 %-al, ugyanakkor a magyar gazdaság teljesítményéből hiányzik 600 ezer ember teljesítménye, a magyar gazdaság kapacitásából hiányzik 600 ezer egység, ennyivel, 13 %-al gyengébb lett az ország teljesítőképessége. Mert papíron 4,4 millióan dolgoznak, papíron teremtettek 750 ezer új munkahelyet, a valóságban meg ebből több mint 600 ezren külföldön dolgoznak és ott is fizetnek adót, ők nem járulnak hozzá a 13 %-al megemelkedő magyar államadósság törlesztéséhez.

13 %-al kisebb lett a termelőkapacitás, 13 %-al nő az államadósság, a szükséges és a létező közötti különbség valójában 26 %. Már most látható, hogy csapdába, adósságcsapdába került az ország.

Mit hagy hátra Orbán és rendszere? 13 %-al kisebb termelőkapacitást és 13 %-al megnövelt államadósságot.

Egy olyan adósságcsapdát, ami mélybe ránthatja Magyarországot.

 

5 HÓNAP MÚLVA

 

5 hónap múlva minden megváltozhat. 5 hónapot kell várni, hogy valóban jobb legyen - állítja a Magyar Civil Mozgalom formálódó választási pártja, ami egyben a kormányváltó ellenzéki együttműködés közös pártja is lehet.

Azt mondják, hogy egyedül a Magyar Civil Mozgalom választási pártjának lehet esélye arra, hogy a 2018-as választáson begyűjtse a kormányváltáshoz szükséges 3 millió szavazatot. A civilek választási pártjának nincs múltja, nincs miért utálni, elutasítottsága minimális. Nincsenek korrupciós ügyei. A választási párt fő kampánytémája a kormányváltó megoldásként emlegetett közös ügy, közös érdek, ami a támogató és szimpátia szavazatokból a kis mintás mérések szerint képes biztosítani a választási győzelemhez szükséges 3 millió szavazatot, a kormányváltó kétharmadot.

A civilek választási pártjának miniszterelnök-jelöltje a tudomány világából érkezik, nincs támadható politikai múltja. A határozott fellépésű, kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező közgazdász professzor társalgási szinten beszél angol, francia és orosz nyelven, szakterülete a gazdasági fejlődés. Rajta nehéz lenne fogást találni.

A Magyar Civil Mozgalom választási pártja talán már most is létezik bejegyzett kis pártként, megvannak egyéni képviselőjelöltjei, megvan a miniszterelnök-jelöltje, de az ismert politikai viszonyok miatt csak 2-3 hónappal a választás előtt mutatja meg mindezt a nyilvánosság előtt.

A Fidesz által teremtett egyedi helyzetből csak egyedi stratégiával lehet kijönni. Ez az egyetlen esély, egyetlen forgatókönyv és egyetlen működő, kis mintás mérésekkel is tesztelt megoldás létezik a kormányváltásra. A kulcs a kormányváltó megoldás, egy olyan közös ügy és olyan közös érdek, ami több szavazatot kaphat mint az összes ellenzéki párt együtt. Erre a megoldásra ráépülhet a civilek választási pártja, aki a kormányváltó megoldást támogató szavazatokkal simán megnyerheti a választást.

Ahhoz, hogy országosan, helyi szinten, minden településen, az ország legtávolabbi, legeldugottabb pontján is megismerjék a kormányváltó megoldást, azt, hogy mi várható 5 hónap múlva, amikor a Magyar Civil Mozgalom választási pártja megnyeri a választást, kell egy olyan független média, amely képes országosan teríteni, szétszórni az információt. A Magyar Civil Mozgalom által elindított CIVIL TV ilyen média. A CIVIL TV esetében az értékalapú és érdekalapú együttműködés tartja össze és mozgatja az információ széles körben való szétszórásának, terítésének rendszerét. A CIVIL TV olyan média, ahol a stúdiók függetlensége garantálja az alkotói és terjesztői szabadságot. Több száz ministúdió készíti a központi anyagok felhasználásával a kép- és hanganyag valamint szöveg formájában megjeleníthető és megosztható tartalmakat, melyek eljutnak az ország minden szegletébe.

Mi várható 5 hónap múlva?

 

- 5 hónap múlva minden nyugdíjasnak ás járadékosnak 20 ezer forinttal emelkedhet a havi járandósága. Minden nyugdíjas évi 240 ezer forinttal többet kapna kézhez. Akinek 60 ezer forint a nyugdíja, pluszban kapna 4 havi nyugdíjat, akinek 120 ezer forint a nyugdíja, pluszban kapna 2 havi nyugdíjat.

- 5 hónap múlva megvalósulhatna a megélhetési jövedelem adómentessége, ami azt jelenti, hogy a havi bérből 100 ezer forintig senkinek nem kellene adót fizetni, így mindenkinek a normál béremelésén felül 15 ezer forinttal nőne a kézhez vett bére.

- 5 hónap múlva elindítható lenne egy nagy országos bérlakásépítési program.

- 5 hónap múlva a korrupciós bírságokból befolyó költségvetési bevételekből rendezni lehetne a devizahitelesek helyzetét.

- 5 hónap múlva azonnali vizsgálat indulna, hogy felmérjék a gyógyítás állapotát, a kórházak helyzetét, rendelkezésre álló gyógyító kapacitást, a sürgősségi ellátás állapotát és kapacitását, hogy ne fordulhasson elő újból olyan eset, hogy egy életveszélyben lévő, a mentő által beszállított beteget az ország egyik kiemelt és jól felszerelt kórházában kapacitás hiányában olyan hosszú ideig várakoztattak, hogy a beteg életét vesztette, mert nem jutott hozzá a szükséges ellátáshoz. Még arra sem volt kapacitás, hogy orvos megnézze és döntést hozzon a kezeléséről.

Két hét alatt lezajló rapid felméréseket követő azonnali döntés és gyors megoldás kell, hogy megelőzze a hasonló esetek gyakorivá válását. Megelőzze azt, hogy a sürgősségi ellátás helyzete az életveszélyes helyzetben kórházba kerülő magyarok számára azt jelentse, hogy szerencse vagy valakinek a jóindulata kelljen a túléléshez, mert kapacitás hiányában nincs lehetőség a sürgősségi ellátást igénylő beteg sürgősségi ellátására.

- 5 hónap múlva sor kerül 100 db modern CT és MR készülék azonnali beszerzésére, úgy is, hogy sportberuházásokat, kormányzati luxusberuházásokat kell leállítani.

- 5 hónap múlva sor kerül az orvosok és ápolók bérének olyan mértékű rendezésére, amely következében jelentősen csökkenthető az orvosok és ápolók hiánya.

- 5 hónap múlva elindul az a finanszírozási program, amely lehetőséget nyújt a kórházi várólisták gyors csökkentésére.

5 hónap múlva elindul a korrupciós bírság bevezetéséből finanszírozható jóléti fordulat, ami a jóval kedvezőbb életszínvonalat és életminőséget biztosíthat a magyar emberek többségének. Évi több mint 1500 milliárd forint plusz bevétel lenne elkölthető jóléti intézkedésekre, nyugdíjemelésre, béremelésre, különböző juttatásokra, az egészségügy helyzetének rendezésére, minőségi oktatásra, bérlakások építésére.

 

A MAGYAR GAZDASÁG EREJE

 

Mi adja a magyar gazdaság erejét? A választ a legilletékesebb, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor adta meg erre a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában adott interjúban. A miniszterelnök kijelentette: Magyarországnak nem kell megijednie, nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán, ha nem áramolnának ezek az összegek, akkor is sikeresek lennénk.

A miniszterelnök kifejtette, hogy sosem tekintette csodának az uniós forrásokat, mert ha nem áramolnának hozzánk ezek az összegek, akkor is sikeresek lennénk. A kormányfő ezzel nyilván arra utalhatott, hogy alaptalan az a többször elhangzott megállapítás, hogy az uniós támogatás infúziója tartja stabil állapotban a magyar gazdaságot és valójában ebből van gazdasági növekedés is. Orbán Viktor szerint Magyarország nincs rászorulva senki pénzére és tulajdonképpen az EU jár jól velünk, ha pénzt ad nekünk, mert ezzel a nyugati országok keresnek rajtunk. Magyarország biztonságban van uniós források nélkül is, megáll a saját lábán.

Az összegző megállapítása pedig az volt, hogy a magyar gazdaság uniós források nélkül is működtethető. A magyar gazdaság elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon egy változáshoz, egy új helyzethez. És egy új helyzetben is sikeres lenne, mert a magyar gazdaság motorja a magyar emberek munkája.

A miniszterelnök megállapításainak összegzéseként kijelenthető, hogy a kormány, a kormányfő álláspontja szerint a magyar gazdaság uniós források, uniós támogatás nélkül is sikeres lenne, mert a magyar gazdaság motorja az emberek munkája. A magyar gazdaság uniós támogatás nélkül is működtethető. Uniós támogatás nélkül is lenne gazdasági növekedés, bővülő foglalkoztatás, mert a magyar gazdaság képes arra, hogy megálljon a saját lábán. A magyar gazdaság ereje a 4,4 millió magyar foglalkoztatott munkájában van.

De mit mondanak a az adatok?

Az adatok szerint Magyarország magyar emberekre alapozott értékteremtő képessége valójában 13 %-al kisebb annál mint amit a kormány, a propaganda állít. Mert a statisztika szerinti 4,4 millió foglalkoztatottból legalább 600 ezren külföldön dolgoznak, az ottani GDP-t növeli a munkájuk és az ottani költségvetésbe fizetnek adót. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége ezzel a 600 ezer fővel, 13 %-al kisebb, mert ők nem a magyar GDP-t növelik a munkájukkal, az ő munkájukból Magyarországon nem lesz gazdasági teljesítmény, gazdasági növekedés.

És ebből következően egyértelmű, hogy a magyar gazdaság ereje is 13 %-al kisebb. A gazdasági növekedést pedig az uniós pénz pumpálja. 2017-ben decemberig 1925 milliárd forintot, a magyar GDP 6 %-át fizettek ki az uniós támogatások megelőlegezéseként. Ebből lett 3,6 %-os gazdasági növekedés. Mi történt volna, ha nem fizetik ki a magyar GDP 6 %-át kitevő 1925 milliárd forintot, akkor miből lett volna 3,6 %-os gazdasági növekedés? Önmagában a magyar emberek munkája uniós támogatás nélkül képes lett volna gazdasági növekedést teremteni, értéket előállítani? Egyáltalán ha nem fizetik ki megelőlegezve az 1925 milliárd forint uniós támogatást akkor miből lett volna munkája sok magyar embernek, akiket az 1925 milliárd forintból megvalósuló beruházásokon foglalkoztattak? Ha az EU nem adná az uniós támogatást, akkor ki finanszírozná azt a sok beruházást, amiből a sok megrendelés, a sok munkalehetőség van és ami pumpálja a gazdasági növekedést?

Azt mondja a miniszterelnök a magyar gazdaság elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon egy változáshoz, egy új helyzethez. Ha nem jönne az uniós támogatás, akkor honnan lenne pénz a működéshez, a beruházásokhoz amiből megrendelések vannak, amiből a munka van? Hitelt vennének fel? Még további hitelt vennénk fel? Nem elég, hogy a paksi atomerőmű bővítéséhez felvett orosz hitellel és a kínai hitellel 13 %-al, de inkább 15 %-al megugrott az államadósság? Létrejött egy új adósságcsapda.

A magyar gazdaság motorja, a magyar emberek munkája viszont 13 %-al csökkent, mert 13 %-al kevesebben dolgoznak itthon, Magyarországon, 13 %-al kevesebb a magyar GDP-t előállító munkaerő. Mert legalább 600 ezer ember külföldön dolgozik. És ez még a kedvezőbb adat, mert a hazautalt pénzből kiszámolva több mint 1 millió magyar van, aki külföldön dolgozik. Ez viszont már 25 %-al kisebb munkavállalói létszámot jelent ahhoz, akik munkájukkal hozzájárulhatnak a magyar GDP-hez és aki megtermelhetik a 13 %-al megugrott magyar államadósság fedezetét.

Figyelembe kellene venni a tényeket, a valós állapotot, addig, amíg nem ránt bennünket mélybe az adósságcsapda. És még egy nagyon fontos dolgot is figyelembe kellene venni. A miniszterelnök, Orbán Viktor állandóan ostorozza a nyugati fogyasztási őrületet, csakhogy ez a fogyasztási őrület, a fogyasztó társadalom biztosít piacot, a piac biztosít megrendelést, a megrendelés biztosít munkát. Ha a miniszterelnök óhaja valamilyen csoda folytán teljesülne és az ostorozott fogyasztási őrület megszűnne, megzuhanna a magyar gazdaság. A magyar gazdaság exportjának 80 %-a az EU-ba, 60 %-a Németországba megy és meghatározóan a fogyasztási őrület kiszolgálására alkalmas termékeket, gépeket, eszközöket szállítunk.

És egy halk megállapítás: nem szabad túlbecsülni a magyar gazdaság erejét és alábecsülni az uniós támogatás jelentőségét, fontosságát, mert annak rossz vége lehet. Abból nagy baj lehet és nem is sokára. Mert a magyar gazdaság ereje 13 %-al kisebb a kinyilatkoztatottnál, a magyar állam adóssága viszont már legalább 13 %-al nagyobb.

 

NAGY  ÁRAT  FIZETHET  MAGYARORSZÁG AZ  ORBÁNI  KITÉRŐÉRT

 

Amikor idegen test kerül egy természetes fejlődés révén kialakult és működő szervezetbe, akkor az esetek többségében fennáll a kilökődés veszélye. A munkaalapú illiberális rendszer nem természetes folyamat szülötte hanem művi formáció, valójában egy a fejlődéssel szemben álló, ideológiai alapvetéseivel, szabályaival a fejlődést gátló, negatívan befolyásoló, a jövedelemtermelő képességet hátráltató rendszer. Elképzelhetetlen, hogy az illiberális munkaalapú rendszer beilleszthető legyen a fejlett európai közösség jóléti liberális rendszerébe.

A keményen dolgozó kisember központba állítása, a fogyasztói őrület ostorozása, annak hirdetése, hogy a munkaalapú illiberális rendszer teremthet tiszta, átlátható, egyszerű viszonyokat, elvi szinten még nem okozna nagy gondot, de ha erre a hibás szemléletre, logikai buktatókkal teli stratégiai gondolkodásra épül a politika és az államszervezés, akkor az olyan kitérőt jelenthet Magyarország számára, amiért majd nagy árat kell fizetni.

Nem szükséges belebonyolódni átfogó elemzésbe, elég kiragadni azt az ideológiai vetületet, ami szerint a munkára épülő gazdaság, a munkaalapú gazdaság az egyedül üdvös megoldás és Európa számára is ez a magyar modell jelentheti a jövőt. Hatalmas taps kísérte a miniszterelnök-pártelnök, Orbán Viktor mondatait a Fidesz tisztújító kongresszusán, amikor arról volt szó, hogy a nyugati elit korának vége lesz Európában és ez csak idő kérdése. Erre a biztosítékot azok a megélhetésükért küzdő, keményen dolgozó emberek jelentik, akik biztonságot és rendet akarnak. Biztonságot és rendet akarnak, nem a nyugati fogyasztói kultúra őrületét.

A munkalapú illiberális modell vezetheti ki a fogyasztási őrület útvesztőiben tébolygó nyugati világot. Ez lesz a szép, új világ, ami nem a hedonista, jólétet habzsoló fogyasztásőrült világ, hanem a keményen dolgozó, biztonságot és rendet akaró emberek világa.

De azért lenne ezzel kapcsolatban egy apró probléma, amire megoldást kéne találni. Ha nem lesz fogyasztási őrület, ami megrendelést ad a magyar munkaalapú gazdaságnak, akkor kinek termelnek majd a keményen dolgozó emberek? Miből lesz munka, miből lesz megélhetés, miből lesz 80 %-os export?

Mert a magyar modell talán legnagyobb hibája, hogy figyelmen kívül hagyja a piacot, ami pedig felülír minden más rendezőelvet. Így például azt is, hogy a munka fétise zsákutca, még inkább zsákutca erre gazdasági rendszert alapozni, szervezni. A munka önmagában, piac nélkül csupán tevékenység, de nem teremt a megélhetéshez szükséges bevételt. Elvetélt, kommunista időkből származtatható ötlet a piacgazdaság helyébe léptetni a munkaalapú gazdaságot, ami nyilván nem életképes piac és fogyasztás nélkül. A nyugati fogyasztói társadalom összeomlásának jelei sem láthatók, sokkal inkább az erősödés. Mert a fogyasztás teremt piacot, a piac ad megrendelést és megrendelésből van munka.

A magyar munkaalapú gazdaság számára a nyugati fogyasztói kultúra őrülete biztosítja a megrendelést, a munka lehetőségét, az export lehetőségét. A Magyarországon gyártott autók és számos fogyasztói cikk felvevő piaca a nyugati fogyasztásőrült társadalom. A magyar export 80 %-a eus piacra megy, ebből 60 % német piacra a nyugati fogyasztásőrült kultúra kiszolgálására. Amennyiben akár csak részben teljesülne Orbán Viktor miniszterelnök víziója, hogy a nyugati elit korának vége lesz, a nyugati fogyasztói társadalom összeomlik, az történelmi csapást jelentene a magyar gazdaság, a magyar munkaalapú gazdaság számára. Egyszerűen nem lenne kinek termelni, a termelés felére is visszaeshetne.

MI a valóság? Nem lettünk a térség termelési központja, a déli, keleti kereskedőházak nem hoztak számottevő piacot, szinte semmi nem jött be abból, amít ígértek. MI a valóság? Az, hogy az uniós támogatás infúziója tartja stabil állapotban a magyar gazdaságot. Mi a valóság? Az, hogy maradt a csóróság, nyomor, elégedetlenség és akinek ebből elege van az lelép, elmegy oda, ahol a nyugati fogyasztó kultúra őrületében részesülhet, bár ők ezt tisztességes megélhetésnek mondják.Akik pedig itt maradnak azok fogják megfizetni az orbáni kitérő árát

 

A NYUGDÍJASOK FOGJÁK ELDÖNTENI A 2018-AS VÁLASZTÁST

 

Nem túlzó állítás, hogy nagy valószínűséggel a nyugdíjasok fogják eldönteni a 2018-as választást. A nyugdíjasok a legnagyobb szavazói csoport ahol szervezettség nélküli érdekazonosság létezik. A 2,6 millió nyugdíjas és járadékos esetében a szavazási hajlandóság és a szavazás is befolyásolható érdekalapú motivációval. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy jelentős nyugdíjemelés ígérete - mellétéve a finanszírozás mikéntjét is - megmozdítja, elviszi szavazni a nyugdíjasok szinte egészét és amikor felmerül a kérdés, hogy a 20 ezer forintos nyugdíjemelést hozó kormányváltást vagy inkább pártja hatalomra jutását, illetve hatalmon maradását támogassa a nyugdíjas szavazó, akkor ő pontosan tudni fogja a választ. De nemcsak ő, hanem az ő 20 ezer forintos nyugdíjemelését szavazatukkal támogató családtagok is pontosan tudni fogják hova húzzák be az ikszet.

Erről a 100 ezer fős, országos közvélemény-kutatás révén előbb is képet kaphatunk, az alábbi kérdésekre adott válaszok összegzése után:

1.4./ Ön akkor is támogatná szavazatával a havi 20 ezer forintos - évi 240 ezer forintos - egységes nyugdíjemelést, ha azt az a párt ellenzi, amely mellett Ön elkötelezte magát?

1.5./ Ön szavazatával a 20 ezer forintos nyugdíjemelést hozó kormányváltást vagy inkább pártja hatalomra jutását, illetve hatalmon maradását támogatná?

1.6./ Nyugdíjasként mi a fontosabb Önnek: saját érdeke vagy pártja támogatása?

Az alacsony magyar nyugdíjak az elmúlt 10 évben annyit vesztettek értékükből, hogy a rezsi és a szűkös megélhetés fedezetére sem elegek. A lengyelek a legkisebb nyugdíj összegét - forintba átszámítva - 73 ezer forintra emelték. A legkisebb magyar nyugdíj összege 28.500.- forint. A románok úgy emelték a román nyugdíjakat 5,8 %-al, hogy nem volt infláció. A magyar nyugdíjakat inflációval azonos mértékben, 1,6 %-al emelték.

Ezen a helyzeten csak egy szociális jellegű, egységes és azonos összegű nyugdíjemelés segíthet. A 13. havi nyugdíj az alacsony nyugdíjjal rendelkezők helyzetén keveset javítana. Akinek 60 ezer forint a nyugdíja, az 13 havi nyugdíjként 60 ezer forintot kapna, míg akinek 300 ezer forint a nyugdíja, az ennek az ötszörösét, 300 ezer forintot.

Az új osztrák kormány bejelentette, hogy Ausztriában 1200 euróra emelik a legkisebb nyugdíj összegét. Ez átszámítva 360 ezer forintot jelent, a legkisebb magyar nyugdíjnak a 28.500.- forintnak a 13-szorosát. Nincs ekkora különbség az osztrák és a magyar GDP között illetve az osztrák és a magyar gazdaság teljesítménye között.

2015-ben 848 milliárd forinttal nőtt a költségvetés adóbevétele, 2016-ban pedig 490 milliárddal, mégsem történt a költségvetés bevételével arányos nyugdíjemelés, mert stadionokra és luxusberuházásokra, ment el a pénz. A szerbiai Vajdaságnak 60 milliárdot adott a kormány, a koperi, szlovéniai kikötő építésének támogatására 50 milliárd forintot, a magyar nyugdíjasok számára viszont semmilyen plusz emelés nem jutott.

Ma Magyarországon 2 millió nyugdíjas és 600 ezer járadékos az államtól kapja jövedelmét, járandóságát, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a 2,6 millió fő az érdekazonosság tekintetében egy szavazói táborba sorolható. Ha ebből az érdekazonosságon alapuló szavazótáborból minden második választó személyes érintettsége okán arra az egyéni képviselőre és listára szavazna, akinek programjában a jelentős nyugdíjemelés szerepel, az 1,3 millió szavazatot jelentene. Ha az említett 1,3 millió fő hozna további 1 szavazót családi, baráti körből, az már 2,6 millió szavazatot jelentene, amivel megnyerhető a választás.

A nyugdíjasok több mint felének, több mint 1 millió főnek kevesebb a havi nyugdíja 100 ezer forintnál, nekik valószínűen mindent beelőző egzisztenciális kérdés egy jelentős nyugdíjemelés. A magyar civiles think tank kis mintán végzett felmérései szerint sok nyugdíjas gyereke és unokája is szavazatával támogatná a szülő vagy nagyszülő jelentős nyugdíjemelését. Mert ha ő az alacsony jövedelméből nem képes pénzzel támogatni rászoruló nyugdíjas hozzátartozóját, akkor legalább szavazatával tenné ezt, hogy így adjon támogatást, így segítsen.

A 2,6 millió magyar nyugdíjas és járadékos járandóságának havi 20 ezer forintos emelése éves szinten 624 milliárd forint többlet kiadást jelentene a költségvetésnek. Ez már most is bőven fedezhető lenne az elmúlt évben képződött 2000 milliárd forint plusz költségvetési bevételből. Ezen felüli plusz fedezetet jelenthet a költségvetés 2017-ben jelentkező 1100 milliárd forintos többletbevétele, amelyet a felfutó gazdasági növekedés hozadékaként jelentett be Varga Mihály miniszter.

 

LESZAKÍTHATÓ A FIDESZES SZAVAZÓK FELE?

 

A FIDESZ legyőzésének esélyeit mérlegelve általában arról beszélnek, hogy az 1 millió bizonytalan, ám kormányváltást akaró szavazó alkotta táborból kellene minél nagyobb részt kihasítani és beékelni saját pártjuk szavazói táborába. Aztán még szó esik más ellenzéki pártok szavazóinak megnyeréséről is, de szóba nem kerül, hogy miként lehetne leszakítani jelentős számú szavazót a Fidesz szavazótáborából. Pedig egyértelmű, hogy úgy merőben más lenne a képlet, a viszonyítási alap, akivel szemben győzni kell és persze más lenne a nyerés esélye is.

Merőben más helyzet lenne, ha leszakítható lenne a fideszes szavazók fele, 1 millió szavazó és már csak a maradék 1 millióval szemben kellene összemérni magát a Fidesz legerősebb kihívójának.

Abból kellene kiindulni, hogy kik alkotják a Fidesz szavazótáborát, kikből áll össze a Fidesz iránti elkötelezettség tekintetében megingathatatlannak tartott kemény mag? A következő kérdés pedig nyilván az lenne, hogy létezhet olyan motiváció, ami felülírhatja, megingathatja a szilárdnak hitt elkötelezettséget? Elképzelhető, hogy a motivációt a korrupciós bírság ügye, de főként az ebből elindítható jóléti fordulat és a 20 ezer forintos egységes nyugdíjemelés jelentheti?

A Fidesz nem a programjával tud megtartani 2 millió szavazót, csak olyan egyszerű témákkal mint régebben a rezsicsökkentés, most meg a migráns téma, Soros-terv, a félelem gerjesztése, annak elhitetése, hogy ők azok akik kormányon megvédik a magyar választókat. Ebben a helyzetben reménytelen kísérlet a programalapú meggyőzés. Vidéken pedig arra is kevés az esély, hogy eljusson az információ a megcélzott választókhoz. A figyelem középpontjában egyébként is a megélhetésért folytatott küzdelem áll. A választói passzivitás, közöny, érdektelenség vonatkozásában változás csak a személyes érintettség okán és vonalán érhető el.

A Fidesz szavazóinak több mint fele nyugdíjas, 62 % a hatvan éven felüliek száma. A fideszes nyugdíjasok többsége elégedetlen a nyugdíjának mértékével és még inkább elégedetlen a nyugdíjemelés mértékével. A magyar civiles think tank kis mintás mérései azt igazolták, hogy a korrupciós bírság és az abból finanszírozható egységes havi 20 ezer forintos nyugdíjemelés jelentősen befolyásolja a szavazói hajlandóságot, oldja, sőt, kiüti a szavazó párt iránti elkötelezettségét.

A magyar civiles think tank talán az egyetlen olyan szellemi műhely, ahol kis mintás mérésekkel a különböző folyamatok, kampányígéretek, politikai üzenetek hatását vizsgálják, úgy, hogy nem csupán az igen és nem válaszokat rögzítik, hanem a kérdéshez való viszonyulás indoklását, rövid magyarázatát és a jellemző reakciót is, majd ezeket is összegzik.

A korrupciós bírság, a korrupciós bírság bevezetésével finanszírozható jóléti fordulat és a 20 ezer forintos havi nyugdíjemelés témája
leszakíthatja az elkötelezett fideszes nyugdíjas szavazók többségét és leszakíthatja azokat is a fideszes szavazótáborból, akik szavazatukkal szeretnék támogatni nyugdíjas szüleik vagy nagyszüleik havi 20 ezer forintos nyugdíjemelését. De leszakíthatja azokat is, akiket irritál a korrupció és a korrupciós bírságra valamint ebből finanszírozható jóléti fordulatra szavaznak. Ez összesen elérheti az 1 millió főt, és akár a fideszes szavazók fele is elvihető.

A kis mintán történő mérések azt mutatták, hogy a - " Szavazna Ön a korrupciós bírság bevezetésével finanszírozható jóléti fordulatot ígérő választási párt listájára és egyéni képviselőjelöltjére? Szavazna Ön a korrupciós bírság bevezetéséből finanszírozható havi 20 ezer forint nyugdíjemelést ígérő választási párt listájára és egyéni képviselőjelöltjére? Támogatná szavazatával szülei, nagyszülei havi 20 ezer forintos nyugdíjemelését? " - tiousú kérdésekre adott válaszok esetében a támogatottság 68-95 % között mozgott, ami azt jelenti, hogy létezhet, összeállhat a Fidesszel szembeni kétharmad.

Aki most igent mondott a kis mintás kutatás során a korrupciós bírság bevezetésére, a korrupciós bírságból adható 20 ezer forintos nyugdíjemelése, a jóléti fordulatra, az valószínűen 2018 áprilisában is igent fog mondani rá. De erre valójában majd a 100 ezer fős, országos közvélemény-kutatás fog meggyőző választ adni.

Ahhoz viszont, hogy országosan, helyi szinten, minden településen, az ország legtávolabbi, legeldugottabb pontján is megismerjék a fideszes szavazók felét eltérítő megoldást, a korrupciós bírságból finanszírozható jóléti fordulatot, a 20 ezer forintos nyugdíjemeléssel, kell egy olyan független média, amely képes országosan teríteni, szétszórni az információt. A Magyar Civil Mozgalom által elindított CIVIL TV ilyen média. A CIVIL TV esetében az értékalapú és érdekalapú együttműködés tartja össze és mozgatja az információ széles körben való szétszórásának, terítésének rendszerét. A CIVIL TV olyan média, ahol a stúdiók függetlensége garantálja az alkotói és terjesztői szabadságot. Több száz ministúdió készíti a központi anyagok felhasználásával a kép- és hanganyag valamint szöveg formájában megjeleníthető és megosztható tartalmakat, melyek eljutnak az ország minden szegletébe.

A kis mintás mérések szerint nyugdíjemelés vonatkozásában a jelenlegi viszonyok között a 15 ezer forint feletti emelés már megingathatja a párt iránti elkötelezettséget, a 20 ezer forintos emelés meggyőző hatása pedig 90 % körüli. Akár a nyugdíjas fideszes szavazók 90 %-a elhagyhatja a Fideszt, és ebbe még nem számítanak azok, akik a nyugdíjas szüleik, nagyszüleik 20 ezer forintos emelésének támogatására adva szavazatukat, ugyancsak csökkentik a Fidesz szavazói bázisát.

 

KORRUPCIÓS BÍRSÁG

 

Egyesek szerint az egyik legnagyobb találmány lehet a magyar politikában. Ha most nem vetik be, akkor később biztos. Amikor pénz kell a költségvetésnek, a multiktól már nem lehet többet beszedni, az adófizetőktől meg kockázatos, marad a korrupciós bírság, ami a korrupció visszamenőleges büntető adójaként is felfogható. Szakértői számítások szerint évi 1500 milliárd forint beszedhető belőle és vagy tíz évig kiaknázható bevételi forrást jelent. Borítékolható, hogy amikor gyorsan kell bevétel a költségvetési lyuk befoltozásához vagy valamilyen rendkívüli ok igényel plusz forrást, netán politikai okból hirtelen kell adni valamelyik társadalmi csoportnak, a hitel mellett vagy azt megelőzően a korrupciós bírság bevezetése kerül terítékre.

Lehet finoman és kevésbé finoman kommunikálni a korrupciós bírság témáját, lényeg ugyanaz marad. Mert valójában arról van szó, hogy azt a közpénzt, uniós pénzt, amit évek során korrupcióval, túlszámlázással, csalással lenyúltak, elloptak korrupciós bírság formájában visszaszedné a Korrupcióellenes Hivatal, és nem hosszú pereskedéssel, hanem 1-2 hónap alatt adó formájában behajtva.

A létrejövő Korrupcióellenes Hivatal minden közpénz, állami, önkormányzati és uniós pénz felhasználójától kérhetne tájékoztatást, kimutatást, jelentést a felhasználásról 2010-től vagy akár korábbi időponttól. Ennek elmulasztása, hiánya bírságolható. A felhasználás bizonylatolásának ellenőrzése során feltárt hiányosságok ugyancsak súlyos bírságot vonhatnak maguk után. A korrupciós bírság mértéke a csalárd módon ellopott, nem a megjelölt célra használt közpénz esetében a összeg teljes mértékét is elérheti. Az adó módjára beszedhető korrupciós bírság fejében ház, ingatlan, autó, bármi lefoglalható lenne.

Az évek során korrupcióval, csalással lenyúlt közpénzek visszavételére lehetőséget nyújtó korrupciós bírság népszerűségét tetézheti, ha az abból származó bevétel jelentős részét egy robinhoodos fordulattal a nép kapja extra nyugdíjemelés, közalkalmazotti béremelés, minimálbér adómentessége, jobb egészségügyi ellátás és számos más juttatás formájában. A korrupciós bírságokból befolyó bevétel bőven fedezné a minden nyugdíjas számára egységesen biztosítandó havi 20 ezer forintos nyugdíjemelés fedezetét a költségvetésben, ezzel minden nyugdíjas pluszban kapna évi 240 ezer forintot.

A korrupciós bírságokból befolyó költségvetési bevételekből rendezni lehetne a devizahitelesek helyzetét és elindítható lenne egy nagy országos bérlakásépítési program is. Megvalósulhatna a megélhetési jövedelem adómentessége, ami azt jelenti, hogy a havi bérből 100 ezer forintig senkinek nem kellene adót fizetni, így mindenkinek a normál béremelésen felül havi 15 ezer forinttal nőne a kézhez vett bére. A korrupció büntető adójának tekinthető korrupciós bírság bevezetése rövid idő alatt olyan mértékű plusz bevételt teremtene, amiből megvalósulhatna a jóléti fordulat,

A bírságolás új kultúráját és szisztémáját az Orbán-kormány teremtette meg, így a korrupciós bírság bevezetésével nem járatlan, hanem kitaposott úton lehetne haladni. A korrupciós bírság kiterjedhetne a korrupció felderítését segítő kötelező adatszolgáltatásra, pontosabban annak elmulasztására, hiányosságára, a feltételezés szerint korrupcióval érintett támogatás, egyszerűbben pénz felhasználásának bizonylatolására illetve annak hiányosságaira, a felhasználás céljainak teljesítésére illetve nem teljesítésére és más hasonló jellegű tényezőkre.

Ami a bírságolás mértékét, a korrupciós bírság lehetséges mértékét illeti, ugyancsak az Orbán-kormány e körben alkalmazott gyakorlata lehet az irányadó. Amikor elindult a nemzeti trafikok működése és betiltották a kis boltokban a cigaretta és a dohánytermékek árusítását, akkor lépett hatályba az a rendelkezés, ami 500 millió forintot jelölt meg a bírság felső értékeként, amennyiben egy kisbolt akár egy doboz cigarettát eladna engedély nélkül. Ha a maximum ezer forint értékű egy doboz cigaretta engedély nélküli árusítása esetében a bírság felső határa 500 millió forintban lett megállapítva, akkor ebből kiindulva a korrupciós bírság felső határa 5 milliárd vagy akár 50 milliárd forint is lehet.

Ez a típusú bírságolás illetve ennek szabálya végigjárta az összes utat, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság is rendben lévőnek találta, így ez ilyen szempontból sem támadható.